2014. augusztus 25., hétfő

Tehetséges testvérpárok

Először is bocsánat, amiért ritkán frissítünk, csak mindig közbejön valami, vagy (és most ez az igazság) egyszerűen ötletem sincs, hogy miről írhatnék. Aztán néha homlokon csókol a múzsa, és eszembe jut valami, ami engem is érdekel, így annak nagy kedvel esek neki. Így jártam most is.
Szóval...
Bizony, halljuk néha, hogy ez meg ez a sztár, ennek meg ennek a rokona, testvére... Bizonyára vannak olyan családok ott ezek szerint, ahol a tehetség is öröklődik. Összegyűjtöttem az általam eddig ismert, és újonnan talált koreai testvérpárokat, akik mindketten hírességek.

1. Kim Tae Hee & Lee Wan
A testvérpár mindkét tagja színészet terén jeleskedik.



2. Um Junh Hwa & Um Tae Woong
Először énekesnő, majd később színésznő, és 3 évvel fiatalabb öccse, aki szintén színész.



3. Yoochun &Yoohwan
A JYJ sztárja, és öccse már mindketten megmutatták tehetségüket a színészkedés területén is.



4. Jessica & Krystal
A nagy hírnévvel rendelkező SNSD énekese után nem sokkal a húga is debütált az SM Ent.-nél.



5. Dara & Thunder
A 2ne1 legendájának öccse, Sanghyun, avagy az MBLAQ Thunder-e nagyon aranyos testvérpár (nekem egyik kedvencem ♥ )



6. Mir &  Go Eun Ah
Szintén az MBLAQ egyik tagjának Mir -nek a nővére is színésznő.



7. Kwangmin & Youngmin
Avagy a Boyfriend ikrei. Én a mai napig nem tudom őket nagyon megkülönböztetni egymástól, tisztára egyformák :)


8. BoA & Kwon Soon Wook & Kwon Soon Hwon
Az énekesnőnek, Soon Wook bátyja ékszer dizájner, és ő rendezte a másik testvére, Soon Hwon-nak a zongora dalához az MV-t (La primo).


9. Nichkhun & Nichchan
A 2PM Nichkhun-jának bátyja, Thaiföldön debütált színészként.


10. Junsu & Junho
A JYJ Junsu-jának ikertestvére, JUNO/ZUNO Kínában és Japánban tevékenykedik énekesként.


11. Hyungjun & Kibum
Az SS501 énekese és a U-kiss ex-tagja, Kibum is jó kapcsolatot ápol egymással.



12. Jaejin & Lee Chaewon
Az F.T.Island banda tagnak a nővére feltűnt az On Air című drámában, színésznőként.



13. Zico & Taewoon
A Block B fenegyereke, és a SPEED Taekwoon-ja. Sokáig nem is tudtam, hogy testvérek.


14. Woram & Boram
T-ARA Boram, és D-Unit Woram, szintén testvérek.


15. Way & ChoA
A Crayon Pop ikrei. (Mondjuk ott nekem szinte minden lány egyforma :D )


16. Hwayoung & Hyoyoung
A T-ARA Hwayoung-ja, és a szintén énekes ikertestvére (Coed School)


17. Lee Teuk & Inyeong 
A Super Junior leadere, és nővére, aki színésznőként fog debütálni.


18. Ha Ji Won & Jeon Tae Soo
Híres színésznő, és szintén színész öccse.


19. Ilhoon & Joo
A BTOB énekese, és Joo, a nővére.(szólóénekes)


20. Chae Rim & Park Yoon Jae
Színész testvérpár.


21. Huh Gak & Huh Gong
Énekes ikerpár.


22. Lee Chan Hyuk & Lee Soo Hyun
Az Akdong Musican énekes testvérpárja.


23. Jung So Ryong  & Jung Dae Ryong 
A Tasty énekes ikrei.


24. Chae Si Ra & Chae Gook Hee
Színész testvérpár.


25. Kim Jae Kyung & Kim Jae Hyun
A Rainbow, és az N.Flying sztárja.

26. Ricky & E:psilon
Hát ha már első nekifutásra kihagytam... A Teen Top édes kis fake maknae-je, és bátyja az Alphabat-ből.


Én ennyit találtam, de biztosan vannak még. Ha esetleg ti is tudtok valakiről, akkor írjátok meg, és kiegészítem a listát ;)
Addig meg (a szokásos, elmaradhatatlan): Fighting~

5 megjegyzés:

  1. Ejnye, ejnye! Pont azt a bizonyosat kihagyni! ... Na, megvan kiről/kikről beszélek? :D
    Ricky & E:psilon
    :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh a fene... Vegyük úgy, hogy ők nekem annyira természetesek voltak, hogy... jó, ez már nem magyarázom ki :D azonnal beírom őket!

      Törlés
  2. YongGuknak a bátya aszthiszem valami bandában énekes ^^ De nem biztos :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy rock bandában énekes, de a nevük most nem jut eszembe ^^

      Törlés
    2. Ó, igen, Yongnam. Én sem tudom a banda nevét, de itt van egy fellépésük.
      https://www.youtube.com/watch?v=-LYcNF2q6ko
      Azt tudom, hogy nem akarta, hogy YongGuk ikertesójaként legyen híres, hanem saját maga tehetsége miatt. Ezt mondjuk meg is tudom érteni, valamilyen szinten :)

      Törlés