2014. november 7., péntek

Egy kis koreai etikett

Sziasztok!^^
Rég volt már, hogy frissítettünk, de most végre leültem, és megalkottam ezt a kis irományt. Remélem hasznos dolgokat is fogtok megtudni belőle :)
Sokszor felmerül, hogy ami az egyik országban teljesen normális, az a másikban lehet, hogy visszatetszést kelt, így gondoltam összegyűjtök pár olyan koreai normát, amit ha arra járunk, jó betartani, hogy ne nézzenek minket illetlennek.
Lássuk is őket!

1. Meghajlás
Mint nálunk a kézfogás, náluk ez a megszokott üdvözlési forma, és tiszteletkifejezés jele. Persze ezt nyugatiakkal szemben nem várják el, a kézfogás már ott is megszokott.


2. Érintések
Akik nem rokonok, vagy közeli ismerősök, barátok, azoknál kerülni kell az érintéseket, mert sértésnek vehetik.

3. Keresztbe tett lábak
Publikusan ez nagy neveletlenségnek számíthat. Ha idősebbek vannak jelen, akkor főleg. Ezért a nők, akik rövid szoknyában ülnek le valahová, egy kis anyagdarabot visznek magukkal, és azzal takarják le lábukat, hogy ne legyen nekik kényelmetlen a helyzet, vagy akár metróban táskával.

4.Szemkontaktus
Idősek és fiatalok között ez kerülendő, mert udvariatlan lehet, sőt, egyfajta kihívás.

5. Ajándékozás
Gyakori Koreában. Két kézzel adják, és elfogadni is így. A becsomagolt ajándékot sosem bontják ki az ajándékozó jelenlétében. (csomagolásnál kerülni kell a piros és sötét színeket). Ha vendégségbe hívnak, mindig illik valami ajándékot vinni.

6. Nevek
Tiszteletlenség valaki a keresztnevén hívni, aki nem áll közel hozzánk. (Nevekről bővebben: itt) Egy idősebbet általában tisztségével együtt mondanak (pl: Lee seonsaengnim/tanár úr)

7. Ital öntés
Társaságban maguknak önteni nem helyénvaló, valaki másnak kell.

8. Számla rendezése
Aki vacsorázni hív, az szokta fizetni mindenkinek a vacsorát. (Persze kivételek mindenhol vannak.)

9. Étkezésnél orrfújás
Ők ezt illetlennek tartják, és kerülik az asztalnál, és inkább öhm... visszaszívják, ami meg nekünk lehet furcsa, és nem odaillő.
10. Étkezés
Nem illik leülni, míg hellyel nem kínálnak. Az idősebbeknek kell először elkezdeni enni. Nem illik enni az utcán, séta közben.

11. Borravaló
Nem illik ott ilyet adni... furcsa szokás.

12. Beszédtémák
Nem illik a politikáról, a Koreai háborúról, szocializmusról és kommunizmusról beszélni velük. De azon sem kell meglepődni, ha ők azonnal a hány éves vagy? és mennyi a fizetésed? kérdéssel indítanak. Ezek alap témák, nem úgy mint a családi afférok megvitatása.

13. Mutogatás
Nem illik (mondjuk ez nálunk sem). Inteni valakinek egész kézzel szokás, nem csak a mutatóujjal. Kerülni kell a "az az ember" "srác" "fickó" és egyéb hasonló szavakat társaságban, mert ez sértő lehet.

14. Cipő levétele
Házban, és istentiszteleti helyekre nem illik cipőben bemenni. Ki ne emlékezne erre az epic jelenetre a Rooftop prince doramából? :)


15. Piros szín
Kerülni kell az üzletnél, és egyéb helyeken a piros színnel való írást, a halálra emlékeztet.

16. Alkoholfogyasztás
A megengedett alkoholfogyasztás és dohányzás 19 év felett van. (Esténként nagyon gyakori a nyilvános részegség, de általában mindenki mellett van legalább egy barátja, aki hazakíséri.)

17. "Igen"- "Nem"
Koreaiak, csak úgy mint a többi ázsiai ember kerüli az egyenes elutasítást, a "nem" szócskát, és igyekeznek kikerülni. Ezért az igen nem mindig igen. Ezért a kérdést is lehet úgy jobb feltenni, hogy ne egyenes igen vagy nem választ lehessen rá csak adni.

18. Nők helyzete az üzletben
Egyre gyakrabban fordulnak elő cégeknél is magasabb pozíciókban. Nem illik a nőknek hangosan beszélni, vagy éppen nevetgélni. elegáns fellépést és "nőiességet" várnak el. 

19. Párkapcsolatok
Nemszokás  a nyilvánosság előtt csókolózni. Bár már kezd ebben a témában Dél-Korea is nyugatosodni, de ez még mindig ritka. Kézfogás, és ölelés már gyakoribb.

20. Öltözködés
Üzleti életben  a férfiaknak a megszokott öltöny, nőknél is a csinos, nem túl magamutogató öltözet. Aztán a bulikban mindenki azt vesz fel, amit nem szégyell! :)


 
Egy régi írásunk is kapcsolódik a témához, a koreai babonák kérdése. Ha valakit érdekel, és még nem olvasta, itt megtalálja.
Remélem ezúttal sikerült egy olyan irományt összehozni, ami adott valamit (nem agysejteket rabolt el :D ). Ha esetleg tudtok még valami szokásról, illemről, írjátok meg!
Addig meg: nagyon szép hetet, és Fighting~ :)

2 megjegyzés:

  1. Tetszett ez a bejegyzés! :) Nagyon érdekes és tanulságos volt. :) Pont múltkor beszéltünk a doramafanon, hogy mennyi ázsiai rajongó veszi át a szokásaikat, pl. a meghajlást. :D

    VálaszTörlés