The Package - egy út, egy csoport, nyolc történet

Ez év október 13-án indult a JTBC csatorna egyik új sorozata a „The Package”, a mindenki számára jól ismert Jung Yong Hwa (You are beautiful, Heartstrings, Three Musketeers) és a kicsit talán kevésbé ismert, de annál nagyszerűbb színésznő, Lee Yeon Hee (Miss Korea, Ghost) főszereplésével.

(Figyelmeztetés: előfordulhatnak spoilerek, bár inkább csak a háttértörténetről, vagy utalásszerűen. A cikk az első 6 rész alapján készült, és elnézést kérek előre is,  a fogalmazásom miatt, lehet kicsit sok szakszó csúszott be... öhm egyetemre járok, mellékhatás. :))

Nos, első látásra bevallom nem vártam sokat a sorozattól, de a témája, ami ugyebár a címéből már kikövetkeztethető utazásról szól, ráadásul Franciaországban, megragadott, így adtam egy esélyt. Mostanában a koreai sorozatok előszeretettel filmeznek külföldi helyszíneken, hogy egy kicsit „nyugatiasabb” színt adjanak neki, és így eladhatóbb a külföldi közönségnek is. Viszont általában csak „másodlagos” helyszínként jelenik meg a külföldi ország. Ez a sorozat viszont rögtön Franciaországba kalauzol el és alig-alig jelenik meg benne Korea, legalábbis a mostanáig kijött hat rész alapján. De ez csak egyike azoknak az újításoknak, amiket találhatunk.

Sokszor próbálkoztak már társadalomábrázolással a koreaiak, több-kevesebb sikerrel, de azt hiszem ebben a sorozatban végre sikerült nekik az, amit máskor hiányolunk: megalkotni a mai koreai társadalmat jellemző karaktereket (még ha kisarkítottan is), a harcaikat, a régi és a modernebb életszemlélet ütközéseit, a fiatalok problémát… Végre sikerült többé-kevésbé valószerű jellemeket ábrázolni, még ha nem is minden esetben is.  Hiszen ott van a gyermeteg-kalandor lelkű San Ma Ru (Jung Yong Hwa), akit aligha lehet egy reális jellemnek nevezni, de hát ő a főszereplő… róla majd később beszélünk.

Aki nem ismeri a sorozatot, röviden bemutatom: egy Párizsban élő koreai idegenvezetőnő egy „exkluzív” turistacsoportot kalauzol el Párizsban, majd a Mont-Saint-Michelen (az északi tengerparton levő középkori monostorerődben) tíz napon keresztül. A kis csoport tagjai négy pár lennének, ám San Ma Ru a partnere nélkül jön el. Rögtön kilóg a többiek közül, és egyszer sem kerüli el a balszerencse, amivel alaposan megtornáztatja a többi utazó (és a csoportvezető) idegeit. A többi vendég pedig egy idős házaspár, egy fiatal pár, akik már hét éve kapcsolatban állnak, és egy gazdag férfi meg egy fiatal lány párosa, akikről leszűrhető, hogy talán nem pont a szerelmen alapszik a kapcsolatuk.

Tehát ez az alaphelyzet, rengeteg mellékszállal és háttértörténettel. A sorozat egyik legnagyobb előnye, hogy ki vannak dolgozva a mellékszereplők karakterei is, nem csak a főszereplőké. Végre eldobták a sablonos „morgós de gazdag anyós” és „hibátlan és gazdag harmincas csebol CEO” és „szerethető nagypapa aki gondoskodik az unokájáról” jellemeket, és olyanokat alkottak helyettük, amik a koreai társadalom komoly kritikáját cipelik magukkal.

Az idős férfi kisarkított karaktere az idősek konzervatív korosztályát képviseli: megrögzött, begyöpösödött gondolkodású, azt hiszi a kora feljogosítja mindenre, a feleségének egy egyéni szava sem lehet az ő utasítása nélkül, és kikéri magának a teljhatalmat az étteremben is (Koreában él még a „vendég az úr és a kiszolgáló meg egy csicska” felfogás). Oldalán a felesége, aki egy szerény és elfogadó asszony, de sokkal nyitottabb, és igyekszik elsimítani a konfliktusokat, ahogy egy alárendelt feleségnek illik. Eltitkolja a betegségét, hogy megkímélje magát a férje további morgásaitól, de lelkileg már így is túl sok mindent cipel magával ahhoz, hogy boldog életet élhessen. Ez a házaspár egy kissé kisarkított ugyan,  de jól tükrözi a konfuciánus társadalom szabályait, ahol a férfi szava számít, és a nő csak alárendelt tényező… De kis sorozatunkban az ahjumma gondolkodása már sokkal nyitottabb, és ismerve férje makacsságát, ő próbálja elsimítani a konfliktusokat. 

Második párunk a már hosszú évek óta kapcsolatban levő, a házasság kapuja álló levő fiatalok. Ők megmutatják a párkapcsolatok legtipikusabb hibáit és negatívumait: hét év alatt annyira megszokták már egymást, hogy elmúlt a szerelem és az öröm, hogy egy párt alkotnak. Megszokásból és az elvárások miatt vannak együtt, tervezik a közös életet, de állandóan csak veszekednek, egymást hibáztatva, s nem gondolják, hogy önmaguk is tehetnének valamit a kapcsolatukért. A nő már egy másik kapcsolatban reménykedik, ami kimentené, a férfi viszont abban, hogy ha egy komoly anyagi alapot összeszed, a nő majd újra szeretni fogja. Kettejük közül itt is a nőnek vannak újszerűbb gondolatai, s a férfi a rendszer sugallta módon a cégben bízik, ami meghozza a boldogságot – s nem ismeri az együttélés valódi értékeit.

A harmadik pár kissé rendhagyó, ugyanis – habár nem mutatják – de egyértelmű, hogy egy félrelépett viszonyról van szó, amit kevésbé a szerelem, inkább a pénz és a szabadság hajt. A fiatal lány – aki aligha lehet húsz éves – minden lehető módon kihasználja a pasit, és ha az valamiért megharagszik rá, beveti a joli-joker koreai problémamegoldó módszert – (talán az 5. részben?) , az aegyo-t, amivel rögtön és következmény-mentesen kiengeszteli a pasast, majd megkapja az óhajtott bankártyát a shoppingoláshoz. Akár hiszitek akár nem, ezt a módszert sok koreai férfi tényleg egy megoldásnak tartja, mindenféle problémára. (És nézzétek csak meg a „School 2017” 16. részét, az az „aegyo jelenet” már rég világhírű…) A férfi karakteréről nem tudok nagyon szót szaporítani, de röviden, a házasságából menekülő pénzes papucs, akit az orránál fogva vezet a csaj, és minden nap azzal nyugtatja a feleségét, hogy csak azért nem tudnak video-hívni, mert épp a munkahelyén tárgyal…

És végre elérkeztünk a legfontosabbakhoz, a főszereplőkhöz: ők már "felvilágosultak" és menekülnek a munka-orientált társadalomból… mindketten. A nő, So So a szerelmével hagyta el Koreát, majd a kapcsolatából kilépve (aminek körülményei még nem tisztázottak) önállóan áll meg a lábán és koreai turistacsoportokat vezet. Igyekeztek beleépíteni a jellemébe a könnyedebb, „franciásabb” emancipált nőt, akinek ha kedve tartja, elhívja a pasit bort iszogatni, és tulajdonképpen még helyén is van a dolog. De vajon ez egy rejtett üzenet lenne, ami arra orientálja a koreai nőket, hogy legyenek nyitottabbak, közeledőbbek a férfiak felé? So So is cipel magával egy adag problémát, amit a társadalmi elvárások akasztották rá: nagy összeveszésekkel szakított a családjával és ott hagyta őket, nem foglalkozott, hogy az anyjára ez szégyent hozhat (a régi eszmék szerint), és csak a saját boldogsága hajtotta. Persze, a maga mögött hagyott problémákkal még szembe kell néznie, legalábbis ebbe az irányba mutat a sorozat.

S végül a sorozat vívódó főhőse pedig szeretett Jung Yong Hwánk, akire minden szerencsétlenkedésével együtt nagyon passzol San Ma Ru szerepe. A rengeteg botlásait most hosszú lenne felsorolni, mert minden részre jutott jópár. Talán az őt kísértő balszerencse is utal arra, hogy a saját útját járja, hogy ő is a saját boldogságát helyezi előtérbe, csak míg So So már függetlenebb, ő még csak próbál kitörni  a munkaorientált társadalomból. És fittyet hányva, hogy kezdő alkalmazottként a főnöke elvárná, hogy szabadságát töltve is dolgozni járjon, ő inkább utazni megy. Az ő jelleme képviseli a mindannyiunkban ott szunnyadó szabad gyermek-lelket, hajtja a kíváncsiság, naivan belevág mindenbe, amit csak megkíván (és persze saját magát sodorja bajba minden egyes alkalommal). Habár az összes szereplő mondhatni reálisan van ábrázolva, San Ma Ru szerepe pont ezért olyan különleges, mert rendkívül irracionális. Az ő jellemét is próbálták formálni a munkahelybeli problémáival, a (volt) barátnőjével, aki inkább a munkájával jegyezte el magát őhelyette, de mindezek ellenére azt hiszem kevesen vagyunk azok, akik komolyan tudják venni a valós problémáit a reptéri melltartós incidens vagy az erényövet felpróbáló jelenet után.

Ez akár lehet negatívuma is a sorozatnak, hogy annyi emberi, életszerű helyzet mellett egy ennyire nem valós főszereplőt raktak a előtérbe. De szerintem, mivel ennyire szórakoztató, ezt a hibácskát mindenki elnézi a forgatókönyvíróknak, és inkább jót nevetünk rajta. Hiszen a lényeg, hogy nevessünk és szórakozzunk, nem igaz?

Összességében ennyit akartam mondani a sorozattal kapcsolatban, remélem a sok szöveg ellenére nem untátok el nagyon magatokat... :DD Ezt a sorozatot nézve még rengeteg apró dolog eszembe jutott, aminek külön jelentősége van –végre nem teljesen üresek a jelenetek, és nem csak rejtett reklámokat látunk benne, hanem néhány jelképes jelentésű színt is – most azonban lezárnám, mert már így is kissé hosszú lett.

Ha bármi észrevételetek, véleményetek van a cikkel vagy a sorozattal kapcsolatban, amit meg szeretnétek osztani, szívesen várom. :) Ma már érkezik a 8. rész, kíváncsi vagyok, milyen irányt vesz a sorozat!

Mi az a dongari?

   Ez a cikk most majdhogynem 100%-ban "terepmunka" és tapasztalat alapján készült! Nem nagyon mondtuk el eddig, de akkor most mondom, hogy az idő telik, és szerencsére Mi Ah-nak és nekem is megadatott a lehetőség, hogy végre eljussunk Dél-Koreába és megtapasztaljuk, milyen is valójában az, amit eddig csak a púderezett arcú színészek segítségével, jól beállított kamerallásokból láthattunk a sorozatokban. 

(Playful kiss)

Persze biztosan sok téma van, amit részletesen ki lehetne fejteni, de most így elsőként irány az egyetemi élet színe-java, az egyetemi klubok - vagyis a dongari.

(the Alchemist)

Mi is az a dongari? Csupa móka és kacagás? Ivászat, vagy aktivitás? Helyes oppák halmaza? (Öhm... ez attól függ... de sajnos a való életben nem mindenki dupla szemhéjú, puha ajkú és babaarcú természetes szépség - made in Gangnam). :)

   Koreában a dongari külön fogalom, egyfajta kultúra, vagy akár életformának is lehetne hívni, már aki minden percét a klubhelyiségekben tölti... Tulajdonképpen nem más, mint az egyetemeken működtetett, népszerű diákkörök, egy kicsit hasonló az általános vagy középiskolában ismert szakkörökhöz, csak ezt immáron önállóan diákok működtetik. Általában nincsenek szigorú szabályai, nem is kötelező a megjelenés, de persze attól függ, milyen jellegű - van, amit kötetlenül, "amikor kedvünk tartja" lehet látogatni, másoknál (pl. sportklubokban) adott időben kell megjelenni, amikorra kibérlik a sportcsarnokot, vagy a pályákat. Mindenféle érdeklődési körön belül léteznek dongarik, tevékenységük magától a témától függ - a sportok szoktak a legaktívabbak lenni, sokszor neveznek egyetemek közi, vagy akár országos szintű versenyekre is. Ezen kívül vannak művészeti, (manhwa, képzőművészeti, könyvklub, filmes, hagyományos és komolyzenei klub, stb), kirándulás vagy utazás témájú, önkénteskedő, de vallásos klubok is. Talán nem gondolnánk, de Koreában nagy divat az önkénteskedés is, így egy egyetemen belül akár több ilyen klubot is vezetnek.

(Twenty again)

 Minden egyetemi kampuszon van egy külön épület a diákélet számára, itt van lehetősége a dongariknak klubszobát létesíteni. Ezt az épületet úgy kell elképzelni, mint egy külön kis diák-univerzumot, ugyanis van itt minden, mi szem szájnak ingere: kávézó, vegyesbolt, étterem vagy szendvicsező, írószerbolt és fénymásoló, néhol még billiárdterem vagy konditerem is, padok és asztalok a társalogni vágyóknak, és nem utolsó sorban itt találhatók meg a klubhelyiségek. Egy egész folyosó/emelet terjedelmében, több tucatnyi, mindössze néhány négyzetméteres kis helyiségek sorát kell elképzelni, melyet a klubok a saját imidzsüknek megfelelően rendeznek be és dekorálnak ki. A zenei klubokban például zongorát, erősítőket, dobszerkót és gitárokat találhatsz, a manhwa vagy rajzolós klubokban rajzeszközöket és manhwákat, és így tovább... Ha valaki betért ide, garantáltan kultúrsokkban lesz része első pillantásra! (Az idejáró diákok ugyanis egyrészről a klubok tevékenységeit folytatják, másrészről viszont szinte itt élnek.) Nem csak azért, mert néhol tényleg tehetséges alkotásokat, profiszintű csapatokat lehet látni... Hanem mert ezen kívül itt tényleg zajlik az élet... A sarokban pokrócba bugyolálva alszanak, vagy épp az asztalra dőlve, otthoni papucsban flangálnak, instant ramyeont esznek, stb... vizsgaidőszakban pedig még itt is a tanulás nyer teljhatalmat, s minden mást háttérbe szorítva tanulócsoportokban készülnek a vizsgákra.

(Because it's the first time)

Miért jó belépni egy dongariba?

Ez persze elég egyértelmű, a közösség miatt. Másodrészt a tevékenység, a közös érdeklődés is szerepet játszik, de elsősorban a csapatszellem vonzza őket. A koreaiak nagyon közösség-orientált emberek, szeretnek valahova tartozni, még akkor is, ha az illető "magányos farkas" vagy nem túl szociális típus. S egy ilyen klubban, ahova a közös érdeklődésű emberek járnak, könnyebben találhatnak barátokat, ismerősöket szerezhetnek más szakokról, karokról, tehát bebiztosítják magukat, hogy ne eméssze fel őket a tanulás magánya. :D

(Cheer up!)

Ahogy a koreai vállalatokban kultúrája van a közös vacsoráknak, a dongarik is szoktak szervezni félévente legalább 1-2 ilyen alkalmat. Ez koreaiul 회식, hwe-sik, vagyis ilyenkor a klubtagok összegyűlnek és közösen (általában előre lefoglalt helyre) mennek vacsorázni. Természetesen itt már az evés-ivásé a főszerep, de az egésznek meg adját a stílusát: rövid köszöntőbeszédet mondd a klubelnök, alelnök, koccintanak egymás egészségére, és így tovább. Legtöbbször a hwe-sik nem fejeződik be egy szimpla vacsora után, hanem tovább folytatják a mulatást egy norebangban, vagy másik kocsmában, s néha csak hajnalban vánszorognak haza :)

(Cheese in the trap)

Másik fontos közösségépítő esemény az MT, vagyis membership training. Ilyenkor a klub leszervez egy kirándulást, általában két-három naposat, s nem szól többről, mint hogy a tagok együttvannak, és igen, itt is fontos szerepe szokott lenni az alkoholnak, a keret hasonló, mint a hwe-siknél.

(Heartstings)

Természetesen számos sorozatban bepillantást láthatunk az egyetemek és a dongarik életébe, életterébe, összeszedtünk néhányat, (akad köztük középiskolás is) amelyek ha nem is mindig élethű, de mindenképp szórakoztató képet festenek le nekünk.

Cheese in the trap (치즈인더트랩) 2016

Because it's the first time (처음이라서) 2015

Twenty Again (두번째 스무살) 2015

Cheer up! (발칙하게 고고) 2015

The alchemist (연금술사) 2015

Heartstrings (너내게 반했어) 2011

Playful kiss (장난스런 키스) 2010