The Package - egy út, egy csoport, nyolc történet

Ez év október 13-án indult a JTBC csatorna egyik új sorozata a „The Package”, a mindenki számára jól ismert Jung Yong Hwa (You are beautiful, Heartstrings, Three Musketeers) és a kicsit talán kevésbé ismert, de annál nagyszerűbb színésznő, Lee Yeon Hee (Miss Korea, Ghost) főszereplésével.

(Figyelmeztetés: előfordulhatnak spoilerek, bár inkább csak a háttértörténetről, vagy utalásszerűen. A cikk az első 6 rész alapján készült, és elnézést kérek előre is,  a fogalmazásom miatt, lehet kicsit sok szakszó csúszott be... öhm egyetemre járok, mellékhatás. :))

Nos, első látásra bevallom nem vártam sokat a sorozattól, de a témája, ami ugyebár a címéből már kikövetkeztethető utazásról szól, ráadásul Franciaországban, megragadott, így adtam egy esélyt. Mostanában a koreai sorozatok előszeretettel filmeznek külföldi helyszíneken, hogy egy kicsit „nyugatiasabb” színt adjanak neki, és így eladhatóbb a külföldi közönségnek is. Viszont általában csak „másodlagos” helyszínként jelenik meg a külföldi ország. Ez a sorozat viszont rögtön Franciaországba kalauzol el és alig-alig jelenik meg benne Korea, legalábbis a mostanáig kijött hat rész alapján. De ez csak egyike azoknak az újításoknak, amiket találhatunk.

Sokszor próbálkoztak már társadalomábrázolással a koreaiak, több-kevesebb sikerrel, de azt hiszem ebben a sorozatban végre sikerült nekik az, amit máskor hiányolunk: megalkotni a mai koreai társadalmat jellemző karaktereket (még ha kisarkítottan is), a harcaikat, a régi és a modernebb életszemlélet ütközéseit, a fiatalok problémát… Végre sikerült többé-kevésbé valószerű jellemeket ábrázolni, még ha nem is minden esetben is.  Hiszen ott van a gyermeteg-kalandor lelkű San Ma Ru (Jung Yong Hwa), akit aligha lehet egy reális jellemnek nevezni, de hát ő a főszereplő… róla majd később beszélünk.

Aki nem ismeri a sorozatot, röviden bemutatom: egy Párizsban élő koreai idegenvezetőnő egy „exkluzív” turistacsoportot kalauzol el Párizsban, majd a Mont-Saint-Michelen (az északi tengerparton levő középkori monostorerődben) tíz napon keresztül. A kis csoport tagjai négy pár lennének, ám San Ma Ru a partnere nélkül jön el. Rögtön kilóg a többiek közül, és egyszer sem kerüli el a balszerencse, amivel alaposan megtornáztatja a többi utazó (és a csoportvezető) idegeit. A többi vendég pedig egy idős házaspár, egy fiatal pár, akik már hét éve kapcsolatban állnak, és egy gazdag férfi meg egy fiatal lány párosa, akikről leszűrhető, hogy talán nem pont a szerelmen alapszik a kapcsolatuk.

Tehát ez az alaphelyzet, rengeteg mellékszállal és háttértörténettel. A sorozat egyik legnagyobb előnye, hogy ki vannak dolgozva a mellékszereplők karakterei is, nem csak a főszereplőké. Végre eldobták a sablonos „morgós de gazdag anyós” és „hibátlan és gazdag harmincas csebol CEO” és „szerethető nagypapa aki gondoskodik az unokájáról” jellemeket, és olyanokat alkottak helyettük, amik a koreai társadalom komoly kritikáját cipelik magukkal.

Az idős férfi kisarkított karaktere az idősek konzervatív korosztályát képviseli: megrögzött, begyöpösödött gondolkodású, azt hiszi a kora feljogosítja mindenre, a feleségének egy egyéni szava sem lehet az ő utasítása nélkül, és kikéri magának a teljhatalmat az étteremben is (Koreában él még a „vendég az úr és a kiszolgáló meg egy csicska” felfogás). Oldalán a felesége, aki egy szerény és elfogadó asszony, de sokkal nyitottabb, és igyekszik elsimítani a konfliktusokat, ahogy egy alárendelt feleségnek illik. Eltitkolja a betegségét, hogy megkímélje magát a férje további morgásaitól, de lelkileg már így is túl sok mindent cipel magával ahhoz, hogy boldog életet élhessen. Ez a házaspár egy kissé kisarkított ugyan,  de jól tükrözi a konfuciánus társadalom szabályait, ahol a férfi szava számít, és a nő csak alárendelt tényező… De kis sorozatunkban az ahjumma gondolkodása már sokkal nyitottabb, és ismerve férje makacsságát, ő próbálja elsimítani a konfliktusokat. 

Második párunk a már hosszú évek óta kapcsolatban levő, a házasság kapuja álló levő fiatalok. Ők megmutatják a párkapcsolatok legtipikusabb hibáit és negatívumait: hét év alatt annyira megszokták már egymást, hogy elmúlt a szerelem és az öröm, hogy egy párt alkotnak. Megszokásból és az elvárások miatt vannak együtt, tervezik a közös életet, de állandóan csak veszekednek, egymást hibáztatva, s nem gondolják, hogy önmaguk is tehetnének valamit a kapcsolatukért. A nő már egy másik kapcsolatban reménykedik, ami kimentené, a férfi viszont abban, hogy ha egy komoly anyagi alapot összeszed, a nő majd újra szeretni fogja. Kettejük közül itt is a nőnek vannak újszerűbb gondolatai, s a férfi a rendszer sugallta módon a cégben bízik, ami meghozza a boldogságot – s nem ismeri az együttélés valódi értékeit.

A harmadik pár kissé rendhagyó, ugyanis – habár nem mutatják – de egyértelmű, hogy egy félrelépett viszonyról van szó, amit kevésbé a szerelem, inkább a pénz és a szabadság hajt. A fiatal lány – aki aligha lehet húsz éves – minden lehető módon kihasználja a pasit, és ha az valamiért megharagszik rá, beveti a joli-joker koreai problémamegoldó módszert – (talán az 5. részben?) , az aegyo-t, amivel rögtön és következmény-mentesen kiengeszteli a pasast, majd megkapja az óhajtott bankártyát a shoppingoláshoz. Akár hiszitek akár nem, ezt a módszert sok koreai férfi tényleg egy megoldásnak tartja, mindenféle problémára. (És nézzétek csak meg a „School 2017” 16. részét, az az „aegyo jelenet” már rég világhírű…) A férfi karakteréről nem tudok nagyon szót szaporítani, de röviden, a házasságából menekülő pénzes papucs, akit az orránál fogva vezet a csaj, és minden nap azzal nyugtatja a feleségét, hogy csak azért nem tudnak video-hívni, mert épp a munkahelyén tárgyal…

És végre elérkeztünk a legfontosabbakhoz, a főszereplőkhöz: ők már "felvilágosultak" és menekülnek a munka-orientált társadalomból… mindketten. A nő, So So a szerelmével hagyta el Koreát, majd a kapcsolatából kilépve (aminek körülményei még nem tisztázottak) önállóan áll meg a lábán és koreai turistacsoportokat vezet. Igyekeztek beleépíteni a jellemébe a könnyedebb, „franciásabb” emancipált nőt, akinek ha kedve tartja, elhívja a pasit bort iszogatni, és tulajdonképpen még helyén is van a dolog. De vajon ez egy rejtett üzenet lenne, ami arra orientálja a koreai nőket, hogy legyenek nyitottabbak, közeledőbbek a férfiak felé? So So is cipel magával egy adag problémát, amit a társadalmi elvárások akasztották rá: nagy összeveszésekkel szakított a családjával és ott hagyta őket, nem foglalkozott, hogy az anyjára ez szégyent hozhat (a régi eszmék szerint), és csak a saját boldogsága hajtotta. Persze, a maga mögött hagyott problémákkal még szembe kell néznie, legalábbis ebbe az irányba mutat a sorozat.

S végül a sorozat vívódó főhőse pedig szeretett Jung Yong Hwánk, akire minden szerencsétlenkedésével együtt nagyon passzol San Ma Ru szerepe. A rengeteg botlásait most hosszú lenne felsorolni, mert minden részre jutott jópár. Talán az őt kísértő balszerencse is utal arra, hogy a saját útját járja, hogy ő is a saját boldogságát helyezi előtérbe, csak míg So So már függetlenebb, ő még csak próbál kitörni  a munkaorientált társadalomból. És fittyet hányva, hogy kezdő alkalmazottként a főnöke elvárná, hogy szabadságát töltve is dolgozni járjon, ő inkább utazni megy. Az ő jelleme képviseli a mindannyiunkban ott szunnyadó szabad gyermek-lelket, hajtja a kíváncsiság, naivan belevág mindenbe, amit csak megkíván (és persze saját magát sodorja bajba minden egyes alkalommal). Habár az összes szereplő mondhatni reálisan van ábrázolva, San Ma Ru szerepe pont ezért olyan különleges, mert rendkívül irracionális. Az ő jellemét is próbálták formálni a munkahelybeli problémáival, a (volt) barátnőjével, aki inkább a munkájával jegyezte el magát őhelyette, de mindezek ellenére azt hiszem kevesen vagyunk azok, akik komolyan tudják venni a valós problémáit a reptéri melltartós incidens vagy az erényövet felpróbáló jelenet után.

Ez akár lehet negatívuma is a sorozatnak, hogy annyi emberi, életszerű helyzet mellett egy ennyire nem valós főszereplőt raktak a előtérbe. De szerintem, mivel ennyire szórakoztató, ezt a hibácskát mindenki elnézi a forgatókönyvíróknak, és inkább jót nevetünk rajta. Hiszen a lényeg, hogy nevessünk és szórakozzunk, nem igaz?

Összességében ennyit akartam mondani a sorozattal kapcsolatban, remélem a sok szöveg ellenére nem untátok el nagyon magatokat... :DD Ezt a sorozatot nézve még rengeteg apró dolog eszembe jutott, aminek külön jelentősége van –végre nem teljesen üresek a jelenetek, és nem csak rejtett reklámokat látunk benne, hanem néhány jelképes jelentésű színt is – most azonban lezárnám, mert már így is kissé hosszú lett.

Ha bármi észrevételetek, véleményetek van a cikkel vagy a sorozattal kapcsolatban, amit meg szeretnétek osztani, szívesen várom. :) Ma már érkezik a 8. rész, kíváncsi vagyok, milyen irányt vesz a sorozat!