Gangnam's princess 2. fejezet

2. fejezet

Gangnam

- Annyira vártuk már, hogy megérkezz!- zárt anyám azonnal a karjaiba, apámtól csak egy barátságos vállba veregetést kaptam- 16 éve most vagy itt először, hát nem csodálatos?- mosolygott anya még mindig rendületlenül.

- De, csodálatos…- motyogtam, miközben igyekeztem kibontakozni az ölelésből. Már most nem tudtam, hogy fogom kibírni velük egy házban.

Míg a kijárat felé igyekeztünk, addig be nem állt a szájuk. Csak azt hajtogatták, hogy ezt meg azt, mindenképpen meg kell néznem. Ilyen volt a Seoul Tower, a Namsan park, a Sukjong múzeum, vagy 3 féle buddhista templom, meg a fura nevű palotáik. És persze anyám szempontjából nagyon fontos divatközpontok. Egy csomószor elmondta, hogy milyen jó lesz, hogy Cheongdamdong-hoz közel fogok lakni, ahol milyen márkás és milyen menő dolgok vannak.

Nekem ugyan mondhatta, igazából fogalmam sem volt arról, hogy Szöulban mi hol van. Azt tudtam, hogy átfolyik rajta a Han folyó. És hogy én Gangnamben fogok élni. Milyen jó is nekem.

Ahogy kiértünk a reptérről, anyáék egy vadi újnak tűnő Audi felé tereltek, majd beültettek hátra. Apa vezetett, és miközben mentünk, végig mutogatta, hogy ha most jobbra nézek, ezt, ha balra nézek, azt látom. Én azonban nem figyeltem rá, mert a telefonomon lévő email-eket néztem. Pár órája írt Aliz.

Feladó: aliceinwonderland18@gmail.com

Címzett: kangmiah18@gmail.com

Tárgy: Hiányzol

Jaj, még csak egy nap telt el, de máris hiányzol… úgy terveztük, hogy majd együtt pakolunk be az Olaszországi kirándulásra, és most te a világ másik végén vagy. Mi holnap indulunk, estefelé. Te épségben megérkeztél? Milyenek anyudék? Milyen Szöul? Tegnap nézegettem Dél-Koreáról híreket, elég durva sztárkultusz folyik ott. Gangnamben lakva biztos sokakkal össze is futhatsz. Hallgattam pár FOUR számot, te, ez nem is rossz… Rá is raktam az iPod-omra őket. Főleg az a ’Secret’ számuk tetszik, nem tudom kiverni a fejemből. És a fiúk is helyesek benne. A frontemberük, meg egy Isten… nem bukok az ázsiaiakra annyira, de hát ez a srác… 10 pontból 15-öt érdemel. Ha esetleg látod az utcán, fotózd le nekem. J

Lehet hogy ilyenekkel nem vidítalak fel…

Mihelyst van egy kis időd írj, és gondolj arra, hogy nem sokára én is ott leszek!

Puszi: Aliz

Elképedve néztem az üzenetet. Hogy a FOUR? Ez akár Árulásnak is betudható. Hogy Park Shin? Hát ez már több a soknál… Dühösen csaptam le a telefonom a bőrülésre, mire apa érdeklődve hátrapillantott:

- Valami baj van? Rossz hír?

- Nem, minden a legnagyobb rendben- mondtam, miközben én is megpróbáltam széles mosolyra húzni a számat.

Lehunytam a szemem, és próbáltam nem gondolni arra, hogy mi minden vár még itt rám.

*

Elhűlve néztem fel az épületre. Igen, tudtam, hogy Gangnam egészen kis csinos hely, de hogy ilyen épületek legyenek itt. Egy 10 emelet körüli csúcs-szuperül kinéző építmény állt előttem, előtte kis parkkal, szökőkúttal, mellette mélygarázzsal, és még biztonsági őr is állt az ajtóban. Hát azért ez nem semmi! Mire nem futja az ilyen sznoboknak… és reméltem, hogy azért ezekbe a sznobokba én nem tartozom bele.

- Tetszik?- kérdezte azonnal anya.

- Olyan… elmegy…- motyogtam magam elé. Nem akartam bevallani, hogy igazából beleremegek már a gondolatába is, hogy ilyen épületben élhetek. olyan high-tech-nek tűnt az egész- Bizonyára iszonyat drága is házat bérelni- mondtam.

- Hát, tényleg nem olcsó- mosolygott apa, de egy pillanatig sem láttam rajta, hogy az a horribilis összeg kicsit is megártana a pénztárcájának. Hát oké.

- Gyerünk, menjünk fel! Az ötödik emeleten van a lakás- karolt belém anyám, majd húzott is magával- A csomagokat, már szóltam pár embernek, majd felhozzák!

Apa szólt pár szót a biztonsági őrnek, nyilván azt, hogy én fogok itt élni a közeljövőben, majd ő is követett minket. Az épület maga, olyan volt mint egy hotel, csak épp nem volt recepciója. De az első emeleten még egy étterem is volt, és egy uszoda is, wellness részleggel. Egyre jobban kezdtem megijedni ettől a helytől. Milyen gazdag emberek lakhatnak itt? És a szüleim itt jól érzik magukat? Egészen biztosan.

Mindenesetre a lift is vörös szőnyeggel volt borítva, és egy tükör volt az ajtóval szemben.  Valószínűleg azért, hogy nagyobbnak tűnjön, az így is elég nagy tér. Most vettem csak észre, magamat nézve, hogy mennyire megviselt az arcom az utazástól. A kék szemeim alatt nagy karikák, a hosszú, egyenes, barna hajam pedig mindenfelé állt.

 Anya benyomta az 5. számot, majd éreztem, ahogy a felvonó elindul. Egy perc múlva, már meg is álltunk, és az ajtó kitárult. Egy kis terecske tárult a szemünk elé, két kanapéval, egy kis asztallal, és egy kávéautomatával. Innen lehetett menni jobbra, és balra is, ahogy láttam, mindkét felé 4 ajtó volt. 2-2 mindkét oldalon. Ezek szerint nyolc lakás van egy szinten. Vagy mondjam úgy, hogy lakosztály? Amekkora ezeknek a mérete…

Apa a vállamnál fogva tolt a bal oldali ajtók felé, majd az onnan 2. jobbra levő ajtót célozta meg. Ez volt az 504-es, vagyis az 5. emeleten a 4-es szoba. Vele szemben a 503-as. Apa a kezembe nyomott egy kulcsot, és bíztatóan nézett rám.

- Én nyissam ki?- kérdeztem értetlenül.

- Igen- válaszolt, és én engedelmeskedtem. Hát, ha ettől ők boldogak lesznek…

Ahogy a kilincset lenyomtam, feltárult előttem a lakás. Az előszobából már beláttam az óriási nappaliba, ahol egy óriási plazmatévé is volt, és óriási hifi torony is. Volt bent pár bőrkanapé, szép festmények a falon, szobanövények, valószínűleg nagyon ritkák.

Onnan nyílt a konyha, csúcs szuper felszerelésekkel, ahogy elnéztem.

Az előszobából nyílt még egy ajtó, ez volt a fürdő, gyönyörű fürdőkáddal, jó hogy nem aranyból volt a csap…

A nappaliból két szoba nyílt, mindkettő szép, antik bútorzattal.

Viszont volt valami, ami nem volt rendben ezzel a házzal. És ez a valami nagyon zavart. Teljesen bebútorozott volt, minden megvolt benne. viszont valami hiányzott. Nem volt benne… semmi életre utaló jel. mintha itt nem lakna senki.

- Ti is most költöztök ide?- fordultam a szüleim felé.

- Mi? Áh… azt hiszem, itt valami félreértést történt- mosolygott anyám- Mi nem költözünk. Csak te.

- Hogyan?- ráztam meg zavarodottan a fejemet.

- Itt te fogsz lakni, Mi Ah!- majd, mikor még mindig értetlenkedő tekintetemet látta, hozzátette:- Egyedül.

 

*

Először is, azt mondják, menjek ki hozzájuk Szöulba.

Aztán, azt mondják, hogy menjek ki már nyáron.

Végül, azt mondják, hogy éljek itt egyedül.

Ez már tényleg sok! És én már kezdtem tényleg azt hinni, hogy esetleg tényleg velem szeretnének lakni. Egy nagy frászt! Csak a közelben akarnak tudni, hogyha majd a vállalatokat kell valakinek örökölnie. Próbáltam nem mutatni mennyire ideges vagyok, mikor mindezt elmondták. Majd nem is olyan sokára ott is hagytak, mondván sok dolguk van. De még előtte megadták az ő saját címüket, hogy bármikor meglátogathatom őket. Ők valahol a Han másik oldalán laktak…. ez tényleg hiper szuper…

Alighogy kitették a lábukat az ajtón, azonnal tárcsáztam Aliz számát. Három csengés után fel is vette.

- Jesszus, Mia, itt hajnali öt van…- morogta, és ekkor elszégyelltem magam, mert az időeltolódásra nem is gondoltam- Mi az?

- Bocsi hogy zavarok, de valakivel muszáj volt beszélnem…- mondtam, és éreztem, hogy a pánik teljesen kihallatszik a hangomból. Ezt nyilván ő is észrevette, mert sokkal éberebb lett a hangja.

- Valami baj van?

- Igen. A szüleim elvárják, hogy egyedül éljek. Tőlük messze. Egy milliárdosokkal teli házban…

- Mi? Egyedül? Hát nem velük fogsz lakni?

- Én is azt hittem, de pint most hagytak egyedül.

- Ez bunkóság… Nem ismersz ott semmit, mit fogsz magaddal kezdeni?

- Hát éppen ez az… Jaj, Aliz, annyira össze vagyok zavarodva. De nem tudom, mit várnak tőlem…

- Figyelj. a legjobb, amit tehetsz, az az, hogy most eszel valami csokit- mondta, én meg elmosolyodtam. Tudta, hogy a csoki engem mindig megnyugtat- Aztán aludj egyet. Miután aludtál, menj ki a levegőre, szellőztesd ki az agyadat, és utána eszedbe fog jutni a megoldás. De ha javasolhatok valamit… a szüleid talán azt várják, hogy te menj oda hozzájuk, és légy a kedves kis lányuk. Ha ezt meg akarod bosszulni, akkor bizonyítsd be, hogy te az ő hírnevük, az ő vállalatuk nélkül is teljesen jól megállod a helyed. Ne mutasd magad gyengének… okés?

- Köszi Aliz… Ezért cserébe lefotózom neked Lee Shin-t… jaj, már alig várom, hogy találkozzak velük, és megkérjem őket, hogy adják meg a fodrászuk címét, mert akármennyit ugrálnak, és táncolnak, a hajuk mindig tökéletes…

Erre barátnőm a vonal másik végén felnevetett.

- Hát ha ezt meg mered tőle kérdezni, akkor tényleg te vagy a legmenőbb csaj, az egész világon!

*

Úgy tettem, ahogyan Aliz javasolta. Ettem egy csokit, aztán lefeküdtem aludni. Olyan este nyolc körül ébredtem. A gyomrom korgott, így szükségem volt arra, hogy valamit nagyon gyorsan egyek. Benéztem a hűtőbe, természetesen tiszta üres volt. Anya búcsúzóul azt mondta, hogy egyek az étteremben, mert milyen rossz is az, ha ételszag van a lakásban. Akkor minek van konyhám…? Logikus…

De nekem eszem ágában sem volt ott enni, mihelyst végignéztem az ajtónál lévő étlapot. Tele volt zöldséggel, és hallal. Én elvből nem eszek olyat, ami vízből jön, és a zöldségek sem voltak túl jó barátaim. Apa még említette, hogy van egy pláza a közelben, és ott van egy bevásárlóközpont. Úgy gondoltam, megkeresem azt.

Ahogy kiléptem a szabadba, megcsapott egy hűs szellő, és a szökőkút illata. Felsóhajtottam. Fárasztó napom volt. Átvágtam a parkon, és elindultam arra, amerre a bevásárlóközpontnak lennie kellett. De nem jutottam el addig, mert azonnal kiszúrtam az utca másik oldalán egy ramen-es éttermet. A ramen egy olyan dolog volt, aminek most nagyon megörültem. Elvégre van olyan, amiben nincs zöldség, sem tengeri állatok. Azonnal be is toltam az ajtót, mire az a kis csengettyűt megszólaltatva kinyílt.

- Jó napot!- köszöntem koreaiul a pult mögött álló bácsinak, aki mosolyogva visszaköszönt.

Leültem egy asztalhoz, mire egy pincér azonnal fel is vette a rendelésem. Ráérősen körbenéztem. Koreai stílusban volt berendezve a hely, a falon kardok is voltak fellógatva, és olyan spanyolfal szerű festmények voltak az asztalok mögött, mint amilyet a sorozatokban is látni, mindenféle virágmotívummal kifestve, és kínai írásjelekkel.

Az egyik mellettem ülő asztalnál, egy idősebb házaspár ült, a másik oldalamon, meg egy fiatal lány. Nem messze, egy másik asztalnál egy napszemüveges fiú, belemerülve a ramenjébe. Miért nem veszi le a szemüveget? Ha bemegy valahová úgy illik, nem? Mindenesetre őt nem zavarta, nem nézett se jobbra, se balra. De megérezhette, hogy figyelem, mert hirtelen felnézett, egyenesen rám. Zavartan lesütöttem a szemem. A fiú hasonlított Lee Shin-re. De itt sok mindenki akar olyan lenni, mint az a srác. Tehát nem is csodálkoztam. Mire újra felnéztem, a fiú épp befejezte az evést, letette a pálcikáját, a pulthoz ment fizetni, majd köszönés nélkül kiment.

Bunkó- gondoltam magamban, de tovább nem is gondoltam rá, mert megérkezett a ramenem.

Seperc alatt elpusztítottam a gőzölgő tésztát, majd fizettem, elköszöntem a bácsitól, aki búcsúzóul annyit mondott, hívjam csak ajhussi-nak, majd kiléptem az utcára. A telefonomon még nem állítottam át az időd, de gyorsan kiszámoltam, most este fél 11 volt. Ideje volt haza mennem. Vagyis abba a házba, ami már az enyém. Hiába aludtam a délután, megint fáradt voltam, nehéz megszokni az időeltolódást.

Köszöntem a biztonsági őrnek, ahogy beléptem az ajtón. A liftben egyedül voltam, majd fáradtan támolyogtam az ajtó felé. Elővettem a zsebemből a kulcsot, és igyekeztem beletolni a zárba. De semmiképp nem akart belemenni.

-Most meg mi a franc baja van ennek?- morogtam. De akármilyen erősen próbáltam, a zár nem engedett.

- Nyílj már ki!- idegesen nekifeszültem az ajtónak, de ekkor egy ismeretlen hang, a hátam mögül mérgesen, koreai nyelven rám szólt:

- Te meg mégis mit csinálsz? Nem szép dolog betörni más házába.

Ijedtemben leejtettem a kulcsot. És felnéztem az ajtóra. 503. Basszus. A másik ajtó az enyém. Ezt benéztem. Majd szépen lassan megfordultam, hogy lássam, kinek a házába is akartam betörni.